5 fitt túrós desszert, amit imádni fogsz

5 fitt túrós desszert, amit imádni fogsz

A túró kiváló főként a magas fehérje tartalma miatt100 grammban egészen 18 gramm fehérjét találunk, ellenben csupán 2,5 gramm zsírt és körülbelül 4 gramm tejcukrot. Elkészítettük nektek 5 túrós desszert receptjét, melyeket bűntudat nélkül fogyaszthattok, ráadásul az ízük is kiváló.

Fehérjével teli mini tekercsek

A piskótához szükségünk lesz:

Hozzávalók a krémhez:

  • 500 g csökkentett zsírtartalmú túró
  • pár csepp flavor drops – vaníliás ízű

Az öntethez szükségünk lesz:

  • 100 g 52 %-os zsírtartalmú étcsokoládé
  • 1 kávéskanál kókuszolaj

Az elkészítés menete

A sütőt 160 °C-ra hevítjük, felverjük a tojásfehérjét és fokozatosan hozzáadjuk a xillitet. Enyhén hozzákeverjük az átszitált lisztet, sütőport, a fehérjét és a citrom héját. A masszát kenjük szét a sütőpapíron, és addig sütjük, míg a piskóta el nem készül. A piskótát ezután kivesszük a tepsiből, és egy konyhai törlő segítségével még a forró tésztából tekercset formázunk úgy, hogy a rövidebb oldalakat egymás felé tekerjük, hogy majd az elvágás után körülbelül 6 tekercs keletkezzen. Amíg a tészta kihűl, elkészítjük a krémet.

A tölteléket a túró és a vaníliás joghurt összekeverésével készíthetjük el, vagy a túrót ízesíthetjük akár a kalóriamentes flavor drops cseppekkel is (én a vanília ízesítést használtam). *Ha szeretnétek biztosra menni, hogy a krém szépen fog állni, hozzáadhattok egy kis zselatint is, melyet a csomagolás szerint készíthettek el, de ez a lépés akár ki is hagyható A mini tekercseket végül olvasztott csokoládéval öntjük le, melyet kókuszolajjal olvasztunk fel, ezután pedig hűvös helyen dermedni hagyjuk.

Fehérjével teli mini tekercsek - fitness receptek túróval
TápértékekKalóriák (kcal)Fehérjék (g)Szénhidrát (g)Zsír (g)
Teljes adag140212911846
1 adag (1/6)23622207.5

Egyszerű csokoládétorta sütés nélkül

A tésztához szükségünk lesz:

  • 80 g vaj
  • 140 g zabpehely
  • ½ érett banán (vagy egy kisebb)
  • 20 g édesítőszer, pl. Erythrit

A töltelékhez szükségünk lesz:

  • 500 g csökkentett zsírtartalmú túró
  • 100 g étcsokoládé

Az öntethez szükségünk lesz:

  • 100 ml folyékony 12 %-os tejszín
  • 100 g min. 50 %-os zsírtartalmú étcsokoládé
  • 1 kávéskanál vaj
  • pár csepp vaníliás flavor drops

Az elkészítés menete

A zabpehelyből, vajból, banánból és az édesítőszerből egy nagyon egyszerű tésztát készítünk el. A kemény vajat egy hagyományos reszelő segítségével a nagyobb lyukakon lereszeljük, ezután hozzáadjuk a banánpürét az erithritollal és a zabpehellyel. Sűrű masszát alakítunk ki és egy kisebb kerek formába helyezzük, melyet előtte sütőpapírral bélelünk ki.

A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk, várunk egy kicsit, és amíg híg állagú hozzáadjuk a túróhoz. Ezután a tölteléket rákenjük a tésztára. A felső öntetet úgy készítjük el, hogy a legkisebb gázon egy lábasban felolvasztjuk a csokoládét a vajjal, hozzáadjuk a tejszínt és addig keverjük, míg nem alakul ki a megfelelő textúra. Vaníliás Flavor drops  cseppekkel ízesítjük. A csokoládét a tortára öntjük és hűvös helyen dermedni hagyjuk. Díszíthetjük gyümölccsel.

Egyszerű csokoládétorta sütés nélkül - fitness recept túróval
TápértékekKalóriák (kcal)Fehérjék (g)Szénhidrát (g)Zsír (g)
Egész torta289188223183
1 adag (1/8)363112823

Habos csokoládékrémes muffinok

A tésztához szükségünk lesz:

  • 4 M nagyságú tojás
  • 3 evőkanál xillit nyírfacukor
  • 1 púpozott evőkanál sima tönkölyliszt
  • 1 púpozott evőkanál teljes kiőrlésű simaliszt (ismét lehet tönköly)
  • 1 púpozott evőkanál vaníliás ízű fehérjepor
  • 1 kávéskanál sütőpor

Hozzávalók a krémhez:

  • 500 g csökkentett zsírtartalmú túró
  • 100 g legalább 52 %-os étcsokoládé
  • pár csepp karamellás ízű Flavor Drops

Ezek a termékek érdekelhetnek:

Az elkészítés menete

A sütőt előmelegítjük 160 °C-ra. A tojásfehérjékből lassan habot készítünk, melyhez fokozatosan hozzáadjuk a cukrot és a tojássárgáját. A lisztet, fehérjét és a sütőport együtt átszitáljuk. Kanalanként kézzel lassan hozzáadjuk az átszitált keveréket a felvert habhoz. A tésztát szétosztjuk a formákba (a jobb manipuláció miatt ideális a szilikon forma) és megsütjük.

A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk és hozzáadjuk a túrót. Ha szeretnéd, hogy a krém még édesebb legyen, adhatsz hozzá pár csepp Flavor Drops-ot. Ha kihűltek a muffinok feldíszítjük őket és hűvös helyen tároljuk.

Habos csokoládékrémes muffinok - fitness receptek túróval
TápértékekKalóriák (kcal)Fehérjék (g)Szénhidrát (g)Zsír (g)
Teljes adag138710811555
1 muffin827.27.73.7

Túrós cheesecake erdei gyümölcsökkel

A cheesecake alsó részének hozzávalói:

  • 1 csésze (90 g) teljes kiőrlésű gabonapehely (vagy 90 g zabpehely)
  • 1 kávéskanál Agávé szirup
  • 1 evőkanál kókuszolaj

A cheesecake töltelékének hozzávalói:

A cheesecake tetejének hozzávalói:

  • 1 csésze erdei gyümölcs (lehet fagyasztott is)
  • 2 – 3 evőkanál joghurt
  • 30 g keményítő (vagy cukormentes vaníliapuding)
  • ízlés szerint édesítőszer (BIO Agávé szirupot használtunk)

Az elkészítés menete

A nagy kerek formát sütőpapírral béleljük ki. A kukoricapelyhet, vagy a zabpelyhet ledaráljuk és összekeverjük a felolvasztott kókuszolajjal és az agávé sziruppal. Lenyomkodjuk a forma aljára és 160 °C-on 2 percig sütjük.

A fehérjékből habot készítünk. A sárgájához fokozatosan hozzáadjuk a xillitet, túrót, az átszitált lisztet a fehérjével együtt, valamint az összes további hozzávalót is. Végül kézzel lágyan hozzáadjuk a fehérjékből készült habot. A keveréket a formába öntjük, majd 160 °C-on körülbelül 40 percig sütjük, amíg a cheesecake nem lesz készen (de ne legyen száraz!). Végül pihentetni hagyjuk a kikapcsolt sütőben, melynek ajtaját enyhén kinyitjuk.

A keményítőt, vagy a vaníliás pudingot egy kevés vízben elkeverjük (kb. 1,5 – 2,5 dl), hozzáadjuk a gyümölcsöt és az édesítőt, majd állandó keverés mellett ugyanúgy készítjük el, mint a pudingot. Ha a krém sűrű, hagyjuk egy kicsit kihűlni. Hozzáadjuk a joghurtot és rákenjük a süteményre. Kész!

Túrós cheesecake erdei gyümölcsökkel - fitness recept túróval
TápértékekKalóriák (kcal)Fehérjék (g)Szénhidrát (g)Zsír (g)
Teljes adag232020222568
1 adag (8 db)29025.228.18.5

Sajttorta a robotgépből

Ennek a cheesecake-nek az elkészítése igazán egyszerű és főként makro barát, a magas fehérjetartalmának, valamint az alacsony zsír és cukortartalmának köszönhetően. Ezen recept alapja, hogy szükséges hozzá egy jó minőségű robotgép (vagy elektromos daráló), mely képes ledarálni pl. a lenmagot apró részecskékre. Ezután a recept elkészítése már gyerekjáték.

Tészta:

  • 50 g lenmag (vagy kesudió)
  • 30 g instant pehely (vagy hajdina instant kása még száraz állapotában)
  • 50 g szárított gyümölcs
  • 1,5 – 2 csésze víz
  • 30 g rost – psyllium

Krém:

  • 500 g csökkentett zsírtartalmú túró
  • 250 g fehérjoghurt (kb. 3,7 % zsírtartalommal)
  • 20 – 30 g xillit
  • 1 csomag krémekbe használható zselatin fixáló

Díszítés:

  • Kalóriamentes eperszirup

Az elkészítés menete

Előkészítjük a formát, melynek alját sütőpapírral bélelünk ki. Először leőröljük a lenmagokat, majd hozzáadjuk a víz egy részét és a mazsolát, majd összekeverjük, míg nem lesz megfelelő a textúrája (a tészta ragadós alapja). Hozzáadjuk a psylliumot és a keveréket kézzel összedolgozzuk. Ha szükséges, adunk még hozzá vizet. Hozzáadjuk az instant pelyhet és átkeverjük – egy sűrű, de még mindig kenhető állagú masszát kellene kapnunk. Szükség szerint hozzáadjuk a maradék vizet. Ha a tészta textúrája a megfelelő sűrűségű, elkezdjük elkenni a forma alján és egy részével a cheesecake oldalait kenjük ki.

A túrót, a joghurttal és a xillittel  együtt kikeverjük, majd a csomagolás szerint hozzáadjuk a zselatin fixálót. A keveréket kiöntjük a formába és egy kicsit horizontálisan mozgatjuk, hogy a krém egyenletesen legyen eloszlatva. Ezután azonnal feldíszítjük. A tésztára a Zero Sziruppal pontokat rajzolunk, majd hurkapálcával végigmegyünk minden pont közepén (mintha ketté szeretnénk őket választani), amivel mini szívek alakulnak ki a sütemény tetején.

A tortát legalább 2 órát a hűtőben hagyjuk dermedni, de legjobb, ha az egész éjszaka ott marad. Tálalás előtt elsőként egy lapát/ spatula segítségével elválasztjuk a tészta oldalait, majd aztán nyitjuk ki a formát. A sütemény nemcsak gluténmentes, de főként tele van fehérjékkel, ideális a forró nyári napokon. Kiegészíthetitek friss gyümölccsel, vagy mentával.

Cheesecake a robotgépből - fitness receptek túróval
TápértékekKalóriák (kcal)Fehérjék (g)Szénhidrát (g)Zsír (g)
Teljes adag126810015428
1 adag (1/6)21116.625.64.6

Bízunk benne, hogy ízleni fog ez az 5 gyors, egyszerű, de főként ízletes recept, és ti is a kedvenc receptjeitek között fogjátok őket tárolni. Ti milyen túrós fitt recepteket szoktatok készíteni? Válaszaitokat írjátok meg nekünk kommentben, és ha tetszett a cikk, támogassátok megosztással.

Komment hozzáadása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük