John Cena: Az egyik legnagyobb WWE sztár, de tehetséges rapper és színész is

John Cena: Az egyik legnagyobb WWE sztár, de tehetséges rapper és színész is

John Cena
A fotó szerzője: MTV International
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:John_Cena_interview_2018.jpg

John Felix Anthony Cena április 22-én született Massachusettsben. Gyerekként nagyon vonzották a sportok. Ezt a vonzalmat a Springfieldi Főiskolán folytatott tanulmányai is megerősítették, ahol fizikából és testmozgásból szerzett diplomát. Ő képviselte az iskolát a futball meccseken, csapatkapitányként. Tehetségét a családja támogatta, és sokan ígéretes karriert jósoltak neki. Ennek ellenére úgy döntött, hogy abbahagyja a focit, amit azzal indokol, hogy túl kevés volt a sikerhez.

Költözése Kaliforniába örökre megváltoztatta az életét

Miután elvégezte az iskolát, John Amerika másik felén kereste a boldogságot. Beleszeretett Kaliforniába, ahol az ikonikus Venice Beach közelében telepedett le. A helyi Gold’s Gym-ben dolgozott, ahol Arnold Schwarzenegger is a legjobb éveit töltötte. John törölközőket mosott, hogy megéljen. A kezdet nem volt könnyű, sőt egy ideig még a kocsijában is aludt, mert nem volt pénze.

Később felvették limuzin sofőrnek. Ugyanakkor lenyűgözte a testépítés, bár nem a legjobb eredményeket érte el. Azonban az edzőterem örökre megváltoztatta az életét. Találkozott egy sráccal, aki mesélt neki az Ultimate Pro Wrestling (UPW) kurzusokról. Ez volt az elődje napjaink leghíresebb birkózó szervezetének, a WWE-nek.

Ezek a termékek érdekelhetnek:

Robot harcmodorral és vesztes kezdő meccsel induló tehetség a WWE-ben

John Cena lassú, ingatag mozdulataival tűnt fel a ringben, ami hasonlított egy robotra. Ebből ered a beceneve is: „Prototípus”, amely az ember és robot, vagyis egy cyborg kombinációjára utalt. Nem kellett sokáig várni, hogy sikeres legyen a birkózásban, és 2000-ben megnyerte első címét a UPW színeiben.

Itt szúrták ki Cenát álmai szervezetének, a WWE képviselői, ahol egy évvel később alá is írta szerződését. Az első meccsét egy híres birkózó, az Undertaker helyett játszotta. Ellenfele az olimpiai bajnok Kurt Angle volt. Ha boldog lezárást vársz, valószínűleg csalódott leszel. Bár John Cena vezetett a mérkőzés közben, kezdő meccse a WWE-ben vereséggel végződött.

Rapper, színész és az egyik leggazdagabb birkózó

John Cena
A fotó szerzője: Krystal Bogner
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:WWE_Champion_John_Cena_2013.jpg 

A sikertelen indítás ellenére a WWE az elkövetkező években egy vad utazás volt John Cena számára.  16-szor nyert, és négyszer volt vezető birkózó a Wrestlemania-ban. 2016 óta a világ egyik legjobban fizetett birkózója. A teljes vagyonát 55 millió dollárra becsülik.

John Cena rapperként is ismert. A „You Can ‘t See Me” című albuma platinalemez lett, és gyakran büszkélkedik rap tehetségével a ringben is. Harmadszor pedig, még színész is. Láthattátok őt például A tengerészgyalogos, a Legenda vagy a Ferdinánd című filmekben, ahol a főszereplőnek – egy bika animációnak – kölcsönözte a hangját. Moderátori szerepet is kapott az „Okosabb vagy, mint egy ötödikes?” című gyerekműsorban, és a legutóbbi nagy képernyős szereplése keretében Dominic Torret testvérét alakította a Fast & Furious 9 akciósorozatban.

Heti 5 edzés és napi 7 étkezés

John Cena sportteljesítményei mögött szintén erős akarat áll. Hetente ötször edz, és minden nap más testrészre próbál koncentrálni. A edzése felosztása a következő: láb és hasizom, mellkas, kar, vállak és hát. Ő is jó adag tápanyaggal támogatja az edzőteremben tett erőfeszítéseit.

Naponta 7 adag fehérjében gazdag ételt eszik. Általában tojást és zabkását fogyaszt reggelire. Napközben gyakran megragad egy protein szeletet, az ebédje pedig zöldségekből és valamilyen húsból áll. Vacsorára általában csirkét eszik barna rizzsel, és lefekvés előtt rendszerint fehérjés turmixot és banánt fogyaszt.

John Cena rajongó vagy? Ha szeretnél többet megtudni az életéről, mindenképpen nézd meg a videónkat. Többek között rá fogsz jönni, hogy miért van John szíve jó helyen. Ha tetszett a cikk, segíts nekünk és oszd meg.

Források:

[1] John Cena – https://www.biography.com/athlete/john-cena

[2] John Cena Childhood Story Plus Untold Biography Facts – https://childhoodbiography.com/john-cena-childhood-story-plus-untold-biography-facts/

[3] John Cena Height, Weight, Age, Girlfriend, Wife, Family, Biography and More – https://starsunfolded.com/john-cena/

[4] John Cena BIO – https://www.thefamouspeople.com/profiles/john-cena-10085.php

Komment hozzáadása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük